4. fejezet - Ha választhatnál, te milyen fa lennél?

Lana ledöbbenve bámult maga elé. Sosem képzelte, hogy egyszer azon kapja magát, hogy azt kívánja, bár megszerezhetne egy férfit, pont egy szegényt. Lenézte őket, mégis ebben a fiúban annyi rejtélyt vélt felfedezni, amiknek titkát tudni akarta. Így eltervezte, hogy az információkat így vagy úgy, de megfogja szerezni.

Dean feszültebb volt ezen a hétfői napon, mint bármikor, ahogy rápillantott nem törődöm módon Lanara, megsajdult a szíve. Nem akarta, hogy hozzányúljanak a házukhoz, sőt az egész faluhoz, de ki ő, hogy ezt megakadályozza? Az angol órája alatt, csak rajzolt különféle labdákat, hasonlókat a dolgozatlapjára. Nem érdekelte mit szól ahhoz a tanár. Egy hirtelen ötlettel vezérelve fölpattant az óra közepén, és egyenest az ajtóhoz ballagott.

- Mr. Roberts, ezt mégis hogy képzeli? - jajveszékelt a tanárnője. Dean elhallgatott, észrevette, hogy az osztály mind őt figyeli kíváncsi szemekkel, mintha mindezidáig ezt várták volna. Deannel sosem volt semmi gond, csendes volt, jó tanuló, és mindenki az a pillanatot várta, hogy végre a Roberts fiú is félrelépjen a tanárok szemében.

- Mrs. King, levegőre vágyom! - nézett kőkeményen a nő szemébe, akit majd szét vetett az ideg, hogy az eddigi legjobb diákja ilyen tiszteletlen lett vele, mindezt pedig az összes tanuló szeme láttára.

- Én is levegőre vágyom, ugyanis semmi kedvem olyan diákok mellett lenni, akik még csak nem is tisztelettudóak. Nagy szó, ha egyáltalán tudtok százig számolni - nézett farkasszemet az osztályban vigyorgó diákokkal. - Ti még csak gyerekek vagytok! Ha nem tanultok mi lesz belőletek? Megmondom én! Az ég világon semmi! Nekem is van jobb dolgom, mint az hogy ilyen kétbalkezes hülyékkel bajlódjak - Dean a kilincsre helyezte a kezét, ugyanis annyira fojtogatta őt a levegő, valamint a tanárnő erős parfümje, hogy legszívesebben hanyatt homlok menekült volna ki a világból. Mrs. King a Roberts fiú felé fordult. - Most pedig megkérlek, mint az egyik legjobb tanítványomat, hogy ülj le és írd meg a dolgozatod, azután esetleg beszélhetünk mi miatt is vagy ilyen feszült - mosolygott kedvesen, már sokkal higgadtabban a fiúra. Ő volt az egyedüli tanárnő a fiú edzőjén kívül, aki szerette a Deant. Mrs. King kissé őszes hajjal rendelkezett, hiszen már a negyven-ötvenes éveit élte. Ennek ellenére is karcsú volt, mindig fekete vagy barna kosztümben jelent meg. Haját kontyban hordta és mindig egy aktatáskával járt, bárhová is ment. Zöld szemei a fekete keretes szemüvege mögül kedvesen villogtak az emberekre. Mindenki kedvelte, ám őt is gyorsan ki lehetett hozni a sodrából.

Dean nem törődve Mrs. King szavaival kilépett a folyosóra, nem érdekelte semmi más, csak az hogy a friss levegőn lehessen. Egyenest a bejárati, számára inkább kijárati ajtóhoz rohant. Ott megpillantotta Lana édesapját, amint az igazgatóval cseverészik, úgy döntött kihallgatja egy részét a diskurálásuknak.

- Pontosan igazgató úr! - értett egyet Mr. Evans.

- Mondja, kérem mikor is szeretné elkezdeni a falu felújítását?- kérdezte a Dean szerint kissé fölényes ember.

- Szerintem már holnap hozzá láthatunk! A polgármester már aláírta a szükséges iratokat, ugye?

- Természetesen. Szóval először az iskola, aztán a falu? - kérdezte kíváncsiskodóan az igazgató, ő nem olyan volt mint a Robertsek, ő azt akarta, hogy minél kevesebbet kelljen dolgoznia és mégis mindent megkapjon.

- Igen, az iskolát már holnap megkezdjük, az épülettel semmi probléma nincs, csupán a felszerelésekkel, ezt pedig egy-két nap alatt be lehet ide helyezni, a falut pedig holnap után kezdik a munkások.

Dean kissé megijedt amikor ezt meghallotta. Két napunk van, addig el kell intézni valahogy ezt. Nem nyúlhatnak se a mi házunkhoz, se a szomszédokéhoz. Nem fogom engedni - gondolta magában a fiú, majd gyorsan leszaladt a lépcsőn, így szembe találta magát a két férfival.

- Fiam, csak nem lógsz az óráról? - nézett farkasszemet a Roberts fiúval Mr. Cooper.

- Kicsit rosszul voltam, levegőre kell mennem.

- Micsoda kifogás! - grimaszolt Cooper, ám ezt a megjegyzést a fiú eleresztette a füle mellett és egyenest az udvarra ment. Egyenletes léptekkel indult meg az iskola legöregebb és egyben legmagasabb fájához. Elkapott egy ágat, és felmászott rá, majd így tovább, már jó magasan járt, amikor meghallott egy női hangot.

- Nem fogsz leesni?

- Attól függ ki kérdi! - válaszolta a fiú, és megállapodott az egyik ágnál, ezután leült rá, onnan figyelte a lányt.

- Lana Evans - válaszolt kedvesen a szőkeség. - Mit keresel odafönt?

- Mit keresel itt kint?- hárította el a kérdést a fiú, ám a lány csak megrántotta a vállát.

- Tesi órám van és az iskolát futom körbe párszor - próbált felmászni a fára és mint kiderült nem igazán ment neki. - Segítesz?- pillantott föl reménykedően a kosaras fiúra, aki csak megrázta a fejét.

- Úgy hogy tanulnád meg?

- Igaz - sóhajtotta a lány, viszont egyáltalán nem tetszett neki a válasz. Ám a fiú annál inkább, és kifejezetten örült neki, hogy végre hajlandó volt beszélni vele vagy egyáltalán rá nézni.

- Már megint tesiórád van?

- Formában tartom magam - kacarászott a lány, mialatt megigazgatta magán a ruháját. Így akarta felkelteni Dean figyelmét, de ez újra balul sült el. A fiú éppen a távolba meredt, nézte a sűrű fák keretezte sötét utat, ami az iskola háta mögött a végtelenbe nyúlva tűntek el a ködös horizonthatár éles peremén, mint amolyan két egymásba futó pont, amelyek élesen ragaszkodnak egymáshoz és örökkön örökké együtt futnak egy olyan helyre, mely soha nem érhet véget. Lágy szellő lengedezett, alig mozdulnak a faágak, ahogyan csöndben ücsörgött rajtuk és a csendben csak néha egy - egy hangosan sikoltó földre esve roskadozó ágacska reccsenése töri meg, mely Lana lábai alatt ellenkezve porlad el. A szellő beszökik Dean fekete színű pulóvere alá és végig borzongatja a hátát, végül a nyakánál talál kiutat, hogy tovaszaladjon a mellette eltűnt, elképzelt álomképbe. A kezei erősen keresztbe téve feszülnek mellkasa előtt, ahogy határozottan bámul a semmibe egészen a horizonton túlra, ahol egy másik világ integet vissza nevetve, egy világ, amely csak rá vár. - Mond csak Lana, ha választhatnál, te milyen fa lennél? - kérdezte tőle, ahogy egy pillanatra felé emelte a tekintetét, az arcáról azonban semmi más nem olvasható le, csak egy érdeklődő mosoly a fa árnyékában hűsölögve.

Lana szemöldöke a homlokáig szökött a meglepettségtől, a szeme sarkában apró pici ráncok jelentek meg, a szája széle pedig megremegett, alig látható jelek, teljesen észrevétlenek lennének, azonban elkönyvelhető ezáltal, hogy eltöprengett a kérdésen. Még szeme csillogása is megváltozott.

- Ez valami stréber, csajozós szöveg? - nevetett fel hangosan és cinikusan.

- Nem, ez valami kíváncsi szöveg - Dean nekidöntötte hátát az egyik vaskosabb faágnak, midőn kezeit keresztbe fonta újra megfeszülő mellkasa előtt, és kissé cinikus mosolyától pompázott az arca.

- Ó, hátha így állunk, akkor azt hiszem a gyümölcsfa. Minden évben újra és újra kivirágzik és édes gyümölcsök hadának ad ismét életet. Aaronnal van, hogy elmegyünk néha nagyihoz, neki van cseresznyefája és gyűjtünk egy nagy tálnyit, bár ő inkább azon szokott nevetni, amikor fülbevalót készít nekem belőle - mosolyodott el a lány az emlékeit felidézve, ahogyan a cseresznyedarabok a fülén lógtak, mindeközben a fáról leeső száraz vesszők a hajában landoltak.

- Gyümölcsfa - ismételte utána a fiú, viszont a hangját elnyomó hangos csörgés adta tudtára, hogy ideje mennie. Lassan kúszott le a fáról, majd a végén nagyot ugorva intett egyet a lánynak, ám az elkapta a kezét, ezzel marasztalva őt.

- Várj! Ha te választhatnál, milyen fa lennél?

A fiú őszintén elmosolyodva tekintett fel az égre, szemlélve a természet csodáit, majd újra Lanan pihentette a tekintetét. A kezét kivette a lányéból, majd megnyalta a szája szélét, mielőtt válaszolt volna.

- A gesztenyefa. A termése tükrözi a világon élő összes ember személyiségét. Külsőleg mind szúr, fájdalmat okozva ezzel másnak, de belül vannak azok a bizonyos értékek - válaszolta egyszerűen, majd egy mély levegő után faképnél hagyta a lányt, aki alaposan eltöprengett a szavain.

-Jobban vagy már?- hangzott fel Mrs. King kedves hangja Dean háta mögül, miközben bemasírozott a terembe, ahol a következő és egyben utolsó óráján fog részt venni.

- Köszönöm tanárnő, sokkal jobban.

- Ennek örülök, annak viszont nem, hogy az óráról kirohantál. Megmondhattad volna, akár négy szem közt is, hogy problémád van. Esetleg valami családi ügy? - mosolygott rá törődően az asszony. Mrs. King ismerte Deanék szegényes családi körülményeit, és sokszor segíteni is akart rajtuk, ám a Robertsek illedelmesen visszautasították, túlságosan makacs emberek voltak ahhoz, hogy elfogadják a másik segítségét. Nem akarták, hogy rajtuk jótékonykodjanak.

- Nem Mrs. King, semmi ilyenről nincs szó.

- Nos, rendben, ha nem akarod elmondani, nem nyaggatlak, de elmondom neked, hogy ezesetben mivel most fordult először az elő, ezért nem kapsz igazolatlan órát, viszont még egy ilyen és... - hagyta félbe a mondatot, hisz elkönyvelte magában, hogy a fiú értette mire céloz.

- Ashley! Bejehet kapcsojni a tévét? Mesét akajok nézni - vihorászott a kis Emily, miután a két gimis végre hazatért.

- Hát persze hogy belehet! - adott puszit hugicája arcára, aki felugrott a kissé kopott kanapéra és nézte a lusta Garfieldet. - Azért el ne tanuld tőle, hogyan kell lustának lenni! - nevetett fel Ashley. Le akart huppani testvére mellé tévézni, hiszen végzett a házimunkával, amikor megszólalt a csengő. Ashley akár egy rugó, úgy pattant föl és az ablakhoz rohant, ahol kipillantott és széles mosolyra húzta száját, amikor megpillantotta azt az illetőt, akibe szerelmes volt, és mint kiderült már az elején, kapcsolatuk halálra van ítélve. Mondhatni kirepült a házból, és a nyakába vetette magát az Aaronnak nevezett fiúnak, akivel ma találkoztak először. Hiszen ő is új diák volt a suliban és első látásra beleszeretett.

- Aaron - borult a nyakába, majd egy puszit lehelt az arcára.

- Mi a helyzet gyönyörűm? - mosolygott rá csábosan, amibe Ashley majd bele pirult, így inkább csak megrántotta a vállát.

- Az klassz! Mond csak eljönnél velem valahová?

- Hová? - kérdezte a lány kíváncsian csillogó szemekkel.

- Ó, az titok! - adott puszit Ashley szájára aki ettől tetőtől talpig elvörösödött. Felforrósodott a bőre, sőt szinte lángolt. Annyira, hogy még válaszolni sem tudott a kérdésre, így csak bólintott, és beszaladt a házba, hogy magára öltsön egy megfelelő ruhát, és a haját is kifésülte. Ezalatt Aaron fekete Ferrarijának támaszkodott karba tett kézzel és úgy várta a lányt. Aaron, Lana testvére volt és amikor megpillantotta a Ashleyt az iskolában felkeltette az érdeklődését, és látta, hogy a lányt is nagyon érdekli ő, sőt... mint kiderült, Dean Roberts húga.