7.fejezet - Probléma megoldva?

Az Evans testvérek meglepetten hallgatták a Roberts fiú mondandóját. Ashley pedig letaglózva állt és nem tudta mit tegyen, ennél nehezebb helyzetben még sosem volt. A bátyját vagy a szerelmét válassza? Nehéz elhatározás után Dean után szaladt, remélvén, hogy elfelejtik az előbbi vitájukat.

 - Dean! Várj! - ragadta meg testvére karját, aki dühösen fordult felé, de amint meglátta húga elkeseredett arcát megenyhült szíve.

- Ne haragudj rám - suttogta mereven állva a lánynak - csak ideges voltam, és tudod, hogy olyankor olyan vagyok, mint aki nem normális - sütötte le a szemét, mert szégyellte, hogy olyan könnyen kikelt magából.

- Én nem haragszom rád, és nem is akarok, de kérlek, én szeretem őt... - nézett rá boci szemekkel, majd kibuggyant egy könnycsepp a barna szemekből.

- Mi a garancia, hogy ő is hasonlóan érez irántad? - szorította ökölbe kezét, ugyanis nem bírta nézni, hogy húga sír, aki mindig rejti könnyeit.

- Csak tudom, legbelül tudom - markolászott a szíve táján. Fájtak neki Dean szavai, de tudta, hogy igaza van. Ők akarják tönkre tenni az életüket, ő meg még Aaronnal akart összejönni. Annyira megakarta védeni bátyját a szőke nőszemélytől, kinek még a szeme se állt jól, hogy észre sem vette, hogy ő maga sétált bele az ellenség csapdájába, beleszeretett Aaronba. De Ashley száz százalékig meg volt róla győződve, hogy a fiú nem akarja kihasználni, hogy tényleg szereti őt.

- Ashley, én... figyelj! Tudnod kell, hogy rám bármikor számíthatsz, mert én tényleg szeretlek, de ennek a ficsúrnak én nem ismerem az érzelmeit, és szerintem még ő maga sincs tisztában vele!

- Pontosan, nem ismered, de kérlek engedd, hogy vele legyek - gurult le egy könnycsepp a lány arcán, amit azonnal le is törölt.

- Ez nem rajtam múlik - vonta meg vállát Dean majd megfordult s hazafelé vette az irányt.

- Miért keserítenénk meg az ő életüket? - ráncolta szemöldökét Aaron, mert fogalma sem volt, hogy a Roberts fiú min volt annyira felakadva, tudtával csak annyi baja volt, hogy a húgával van, semmi több, de ezek szerint más is van, amiből ő szokás szerint megint kimaradt.

- Apa... - nyögte ki fájdalmasan Lana - Felakarja újítani az egész falut, de ezek szerint nem mindenki örül neki - húzta el a száját kelletlenül, nem bírta felfogni ép ésszel, miért nem örülnek neki, hogy nem egy olyan poros koszos viskóban fognak élni, hanem egy háznak mondható lakban.

- És ebbe engem mikor akartatok beavatni?- kérdezte az Evans fiú felháborodva, mert őt minden buliból kihagyta a családja, és ez őt bizony rosszul érintette.

- Nem tudom - vonta meg vállát, majd bement a villába, hogy élvezze a már megszokott luxus körülményeket.

- Nem tudja - gügyögte maga elé Aaron felháborodva, mialatt leült egy székre - Istenem, ez a szőkeség az agyra is kihat!

Dean feldühödve rontott be a házukba, nem értette, hogy Ashley hogy lehet olyan naív, hogy egy ilyen kis mitugrásszal van. Netán elmentek neki otthonról? Miután átlépte a konyha ajtó küszöbét szülei felháborodott és mérges tekintetével találta szembe magát.

- Dean Roberts! - csapott az asztalra dühösen az édesanyja - Mégis, hogy merészelted Emilyt itthon hagyni egyedül?

- De anya, én nem cináltam szemmi josszat! - szólalt meg az említett, és védelmezőn, szorosan átölelte bátyját, egyrészt mert az ő párján állt, másrészt örült neki, hogy végre egyedül volt otthon, mint ahogy a nagyok szoktak.

- Kincsem, tudom, de bármi rossz történhetett volna - szólt hozzá negédes hangon, mialatt ölébe vette a csöpséget.

- Ne hajagudj já, csak a csajádunkat védte - súgta Mary fülébe, akinek e mondat elhangzása után a döbbenet ült ki az arcára, mert habár Emily lánya kicsi volt annak ellenére is nagyon értelmes és a vele egykorú gyerekektől eltérőn ő nem hazudott és nem tett kárt semmilyen bútorban vagy más tárgyban.

- Mi az hogy védte?

- Anya, apa - kezdte mondandóját Dean - mondanom kell valamit. Az iskolába érkezett egy család, Evansék, és azok valamiféle alapítványt nyertek, így az egész falut újjá akarják tenni, a sulit holnap, a falut pedig már holnapután megkezdik átépíteni.

- Tessék? - kérdezett vissza Mary, mintha nem értette volna fia mondandóját - Nem, az nem lehet - rázta fejét majd férjéhez bújt - Robert, ezt nem tehetik - könnyesedtek el a nő barna szemei, mialatt férje vígasztalón átkarolta.

- Sss - nyugtatgatta - nem lesz semmi baj!- ő maga sem tudta miért mondja ezeket a szavakat, hisz ha felmérték a helyzetet, óriási gond volt.

- Fiam, ismered azokat az embereket? Beszélnem kell a családfővel! - jelentette ki keményen Robert, miközben feleségét csitította.

- Igen, egy pillanat és jövök - ugrott el a vezetékes telefonjukhoz, mellyel fölhívta Ashley mobiltelefonját, ugyanis a barna hajú lány mindig saját készüléket akart, amit nagy nehézségek árán meg is kapott.

- Itt Dean - szólt bele a fiú a telefonba, mikor húga megnyomta a zöld gombot.

- Mi a baj? - hangzott föl testvére hangja.

- A drága kis udvarlód apjával akar beszélni a miénk, esetleg megtudod adni annak a telefonszámát?

- Azt hiszem meg, csak várj egy picit - a lány pár perces csönd után újra beleszólt a telefonba és úgy tűnt nagyon aggódik, de ennek Dean kivételesen örült is, hisz ne vakítsa el húgát a rózsaszín köd, hanem lásson tisztán és vegye észre hogy Aaron csak kihasználja - Meg is van - miután elmagyarázta hogy az Evans testvérek édesapja, Leonard számát, és hogy mikor ér rá, mikor van a nőivel, valamint üzleti tárgyaláson.

Dean teljes szívéből meggyűlölte azt a bandát, ahová gyalázatos módon bemerte tenni a lábát. Szégyellte magát, hogy úgy kikelt magából egy idegen lakásban, környezetben, hogy az a tisztességes és dolgos fiú ennyire mélyre süllyedt, de, ha visszatudná forgatni az időt akkor is megtette volna. Na jó, talán finomabb módszerekhez folyamodva s nem leordítva fűt-fát, de akikhez szólt azok meg is érdemelték. Amikor letette a telefont kezébe vette a papírcetlit amire lejegyezte Mr. Evans számát, Robert kezébe nyomta.

- Ez a száma az apjuknak. Ő találta ki ezt az idétlenséget.

Robertnek sem kellett több, azonnal eleresztette Maryt, és a telefonhoz lépve kezdte tárcsázni Leonard számát, aki, mint a nagy üzletemberek százmilliónyi csörgés után volt hajlandó megnyomni - a világért sem fürgén - a zöld gombot.

- Halló?

- Jó napot! Én Robert Roberts vagyok, a világért sem szeretném magát zavarni csak szeretnék érdeklődni az iránt, hogy mikor is szeretnék végre hajtani a házak felújítását? - forgatta meg szemeit a férfi, ugyanis nem volt erőssége ez a nagyon udvarias módszer, de hát mindent be kell vetni annak érdekében, hogy az ő házukhoz egy ujjal se nyúljanak.

- Jó napot! Holnapután szeretnénk, esetleg felszeretné gyorsítani az átépítést?

- Nem, éppen ellenkezőleg! Azt akarom, hogy a mi házunkhoz ne nyúljanak! Megoldható lenne ez?

- Nem tudom miért jutott ilyen döntésre, de ha ez a szándéka, én mit bánom. Engem nem érdekel. Csak az embereken akartam segíteni, és még mi vagyunk a beképzeltek? - röhögött bele gúnyosan a készülékbe, amiért Robert már annyira szorította idegességében a telefonkagylót, hogy az kis híján összetört - Szóval Roberts ház kihúzva, ennyi lenne uram?

- Igen! - csapta le a telefont a férfi, mert nem akarta tovább hallgatni, hogy mennyire nagyra tartja magukat az a némber.

Ezalatt Aaron újra birtokba vette Ashley ajkait, aki tűrte az efféle ostromot. Nem tudta mi fog történni, csak élvezni akarta az életét. Bántották Dean szavai, de sejtette, hogy mivel testvérek meg fog neki bocsátani, hogy volt képe egy gazdag férfiba beleszeretni.

- Mit akart a sógorom?- szólalt meg két csók közt Aaron.

A lánynak lángba borult az arca, hogy bátyját a szeretett fiú már sógorként kezeli, családtagként, ezért elkönyvelte, hogy neki volt igaza, és nem Deannek, Aaron nem akarja őt kihasználni, és ebben, ha eddig kétségei is voltak, most már teljesen biztos volt benne.

- Az apád telefon számát.

- Tudom, hisz tőlem kérdezted meg aranyom - csiklandozta meg a lány derekát, aki erre hangosan felnevetett.

- Beszélni akartak vele a ház ügyben - mosolygott rá a lány, és egy csókot lehelt a fiú arcára, aki erre derekánál fogva elkapta és ruhástól lökte bele az óriási medencébe, így az óriási csobbanással érte el a vizet. Aaron száját hatalmas röhögések hada követte, viszont a vigyor lefagyott arcáról amikor sikoltozást hallott. A szeretett lány kiáltozását, ahogy az ő nevét hangoztatja.

- Aaron! Aaron! Nem tudok úszni! Segíts!