9.fejezet - Nincs akadály

Lana elhallgatott, látta a fiún, hogy megviseli, hogy vissza kell elevenítenie az elraktározott érzelmeit. S bánta, hogy ennyire erőszakoskodott vele. Félt, hogy így magára haragíthatta, amit persze nem akart. Együtt érzően simított végig Dean karján, akin látszott, hogy nagyon dühös. 
- Sajnálom- suttogta a lány, miközben próbálta megölelni a fiút, ám az csöppet sem kedvesen lerázta magáról
- Sajnálhatod is!
- Hogy történt?- simogatta tovább Dean karját, miközben lágyan beszélt hozzá
- Nem akarok róla beszélni- fordított hátat az Evans lánynak, aki megértően bólogatott
- Megértem. És ne haragudj rám, nem akartalak megbántani csak... egyszerűen tudnom kellett, hogy miért vagy velem ilyen ellenszenves
- Most már tudod- válaszolta hűvösen Dean
- Mesélsz nekem róla?

Lana nem bírt leállni azzal, hogy törődjön a fiúval, egyszerűen sajnálta. Most már lelki szemei előtt nem csak az járt, hogy a fiú istennőként tekintsen rá, hanem hogy barátként számítson rá. Vagy később már annál többet érezzen iránta. 
- Lucyról?
- Igen!
- Mérhetetlenül gazdag lány volt, gyönyörű és okos. Hosszú szőke haja a napfényben csillogott. Kék szemei olyanok voltak számomra mint a kulcs a kincses kamrához mely a szívéhez vezet- mosolyodott el ahogy a szőkeségre gondolt, akit jobban szeretett bárki másnál a világon
- Nagyon szeretted igaz?- érintette meg újra Deant, aki bólintott, de ezúttal nem rázta le magáról Lana kezeit
- El sem tudod képzelni mennyire- nézett bele az Evans lány meleg barna szemeibe, s azokban látta, hogy nem játssza meg magát valóban együtt érez vele, de ennek ellenére sem tudott teljesen megbízni benne.

Lana átakarta ölelni a fiút, egyrészt, hogy beszippanthassa annak kábító illatát, másrészt, hogy vigasztalja,és hogy megváltozzon a véleménye róla. Viszont a terve kudarcba fulladt, hiszen megjelent Aaron. 
- Itt vagyok, bocsi a késésért, csak dolgom volt.
Meglepődött amikor meglátta Ashley bátyját, tudtával haza ment csöppet sem nyugodt állapotban, de ez őt annyira nem érdekelte, mert neki csak a lány volt fontos.
- Beszélni szeretnék veled!- emelte meg az eddig lehajtott fejét Dean, miközben az Evans fiú elé sétált
- Persze, mond! Hallgatlak!
- A húgom? - kérdezte Dean Ashley hollétét, ugyanis először megakarta tudni, hogy a lány biztonságban van-e
- Adammel... szóval?
- Adam?- húzta föl kíváncsian a szemöldökét a Roberts fiú hisz eddig még nem volt alkalma vele találkozni
- Khmm... az unokatestvérünk! - vigyorodott el Aaron, ugyanis ezzel nem sok mindent tudott meg Dean, de ezt az Evans fiú pont így találta jónak, mert ha meg tudta volna, hogy Ashleyt egy igazi sült bolonddal hagyta egyedül valószínűleg nem nézné "jó szemmel".
- Szóval mit akartál beszélni velem?
Aaron rámosolygott Deanre kedvesen, hallotta a beszélgetés végét, amit Lanaval váltott, így azt is, hogy a fiú valamilyen szinten megnyílt nővére előtt. Ez jó volt, az viszont már kevésé, hogy a szőkeség kezdett a látvány szerint egyre jobban oda lenni a fiúért, akit ez láthatóan csöppet sem érdekelt. 
- Azt hiszem, hogy szeretnék... egyrészt a húgom miatt, másrészt a kiabálásom miatt...
- Bocsánat kérés elfogadva- nyújtotta elé a kezét, amit a fiú készségesen el is fogadott

Eközben Ashley a kertben tartózkodott Adam Evans társaságában. A fiú nem hasonlított sem nagybátyjára sem unokatestvéreire. Soha sem bírt egyenes beszéddel elő állni, csak ködösített mondatokkal beszélt, illetve most legnagyobb álmát akarta beteljesíteni, miszerint a színházban eljátszhassa a Rómeó és Júliából a hős szerelmes férfit. S gyakorlásként Ashley kitűnő partnernek bizonyult.
- De csitt, mi fény nyilall az ablakon?- térdelt le a lány elé, miközben Ashleynek nagyon kellett vigyáznia arra, hogy el ne nevesse magát, hisz Adam annyira valósághűen mégis viccesen adta elő, hogy azon nem lehetett nem nevetni- Így jó lesz?
- Igen, tökéletes- válaszolt a Roberts lány, s közben levakarhatatlan vigyor ült ki az arcára
- Ashley!- hallotta meg bátyja hangját, amitől hirtelen megremegett, az fejében több gondolat is átfutott. Hogy talán Dean haza akarja zavarni még jobban megszégyenítve őket? Vagy egy újabb cirkusz? Egyik sem hiányzott a lánynak. 
- Dean!?
- Beszélnünk kell, mármint négyszemközt!- tekintett az őket körül vevőkre, akik vették az adást, és elvánszorogtak, vagy Adam esetében magában gyakorolt. Dean szemöldök felhúzva nézett az említett után, s magában egy fogyatékos gyereknek hitte, mondjuk ezzel Ashley is így volt, de azért nem akarta megsérteni a férfit.
- Miről szerettél volna...?- kérdezte a lány, mielőtt bátyja szavába vágott volna
- Rólunk
- Gondolkodtál?
- Valami olyasmi- húzta el a száját a fiú, de még mindig nem akarta elhinni, hogy amit most kifog bökni a száján az igaz lesz. De mivel ez a napja egy katasztrófa volt, miért ne tetőzhetné ő még azt?
- És mire jutottál?

Ashley szemei felcsillantak, remélte, hogy a testvére meggondolta azt amit mondott neki, és nem fog a szerelme útjába állni. Szerette volna, hogy Aaron és Dean a legjobb barátok legyenek, de tudta erre még bőven kellene várnia. Lana még mindig nem volt számára szimpatikus személyiség, de ahogyan az öccsével beszélt, az mindig megmosolyogtatta a Roberts lányt. Tudta, hogy bárhogyan is fog próbálkozni a szőkeség Dean soha nem fog utána loholni. Szerelmes pedig még úgy sem lesz, hiszen ott volt neki Lucy, s Ashley szerint Dean még annyi idő elteltével is szerette a kék szemű lányt. Fel idézte magában amikor utoljára találkozott a Stone lánnyal.

2 évvel ezelőtt

Dean fütyörészve pakolászta a kosaras ruháját a táskájába. Alig pár éve kezdte a kosárlabdázást, s látszott rajta, hogy látványosan fejlődött. És most a legelső versenye előtt a szíve majd kiugrott a helyéről izgalmában. Ahogyan kilépett az öltözőből egyszer csak egy puha ajak tapadt az övéhez. Közben pedig Ashley hangosan felnevetett.
- Szia, milyen volt az edzés?
Lucy Dean nyaka köré fonta a karjait, s elmerült annak csokoládé barna szemeiben. A fiúnak hatalmas mosolyra görbült a szája ahogyan a lányra tekintett. Csillámló szőke haja kiemelte kék szemeit, vékony alakja formás kebleit, s hófehér bőre olyan látványt nyújtott melyhez foghatót a fiú még nem látott.
- Fantasztikus, csak rád gondoltam, így a srácokkal meg is nyertük a meccset!
A Roberts fiú fölvette szerelmét s körös körül forgott vele, mint a két éves Emilyvel. Aki szintén felkacag, ha forog vele a világ. 
- Azért a kishúgodról se feledkezz meg- csimpaszkodott Ashley bátyja nyakába aki letette Lucyt s egyszerre ölelte magához a két lányt. 
- El sem tudjátok képzelni mennyire szeretlek titeket- dünnyögte azoknak hajzuhatagába, akik egymásra néztek és közben megforgatták szemeiket így együtt nevettek fel
- Mi olyan vicces ebben?
- Mi is szeretünk téged!- adtak a fiúnak puszit arcára, aki próbált úgy tenni mintha elérzékenyült volna, de nem volt túl jó színész így kevésbé sikerült a "mutatvány".

Napjainkban

Ashley halványan elmosolyodott ahogyan a múltra gondolt vissza. Még neki is fájtak a lányról az utolsó emlék, de tudta, hogy bátyjának ezerszer jobban fáj. Hihetetlen, hogy a két évvel ezelőtti Dean mennyire megváltozott. Bezárkózott, és valóban csak azokat engedi be a szívébe, akiket soha nem akar kiengedni.
- Szóval, mire jutottál?
Űzte ki gondolataiból valaha volt legjobb barátnőjét, és próbált bátyjára koncentrálni, aki nem tudta hogyan kifejezni magát, ezért úgy gondolta tesz előtte egy kis kivallatást.
- Aaron. Valóban szereted? 
- Igen- válaszolta a lány, és egyáltalán nem értette, hogy mire akar kilyukadni Dean
- Egy nap alatt ilyen érzelmeket csalt ki belőled?
- Igen- harapdálta szája szélét Ashley és meglepődött amikor bátyja azt mondta hogy "egy nap alatt". Olyan volt Aaron mellett, hogy egy percet akár tíz évnek ítélt volna. Saját magáról sem hitte, hogy ennyire buja legyen, hogy huszonnégy óra leforgása alatt, megtalálja azt a bizonyos nagy szerelmet. De ő így érezte és ezt képes lett volna bárki szemébe megmondani.
- Legyen!- sóhajtotta a Roberts fiú
- Hogy érted?- kíváncsiskodott a lány, miközben újra reménykedett, hogy esetleg bátyja nem fog többet beleszólni a szerelmi életébe
- Nem állok kettőtök útjába. De! Ha egyetlen újjal is hozzád mer érni, vagy akár egy szóval megbánt, elbúcsúzhat az életétől!- tette még hozzá, de az utolsó mondatokat nem hallotta a lány, csak eláradt a testében a boldogság. Örült, hogy végre boldog lehet a szerelmével anélkül, hogy testvére beleavatkozna és a későbbiekben talán emellett a férfi mellett fogja leélni talán az egész életét.